Hornyák István: Pozsony középkori védművei

Dátum: 2024 05 5.
Időpont: 14:00
Helyszín: Szent Márton-dóm előtti tér
Vendég: Hornyák István
Eseménysorozat: tematikus séta
Előadás nyelve: magyar
Belépő: tetszés szerinti

A Szent Márton-dóm előtti térről induló újabb városnéző sétánkkal a múltba kalandozunk vissza, azokba az időkbe, amikor Pozsonyt még városfal vette körül, hogy védekezni tudjon az ellenséggel szemben. Annak ellenére, hogy ma a vár a város szerves részét képezi, némi jóindulattal és a pontosság nagyvonalú mellőzésével azt mondhatnánk, hogy gyakorlatilag a földrajzi közepén helyezkedik el, ez azonban valamikor ez egészen másként volt. Először volt a vár mint a későbbi városnak nevet adó erősség, s miután a történelemben játszott szerepe egyre nagyobb lett, körülötte, de leginkább a várdomb keleti oldalán és az alatt mind többen és többen telepedtek meg, hogy egy különálló települést alkossanak. Az itt lakók voltak azok – a tatárjárás után betelepülő hospesekkel együtt –, akik a város későbbi polgárságának magját képezték. Sétánk során velük foglalkozunk majd. 1291-re érett meg a helyzet annyira, hogy a király, III. András privilégiumokat adott a vár alatt elterülő Pozsonynak, ami azzal is járt, hogy falat építhettek a város köré. Idővel, nagyjából a 14. század végére városfal vette körül Pozsonyt, amelynek négy kapuja volt. A Vödric-kapu, a Lőrinc-kapu és a Halász-kapu már nem létezik, viszont a Mihály-kapu ma is megcsodálható. Sétánk során megtekintjük azt a néhány megmaradt falszakaszt, valamint az egykori kapuk helyét, ami a történelem forgatagában nem tűnt el. Közben szót ejtünk azokról a történelmi eseményekről is, amelyek az évszázadok során Pozsonyt előbbre vitték vagy éppen a fejlődésben megakasztották. Befejezésképpen a szépen felújított Mihály-kapunál gondolkodunk el annak a híd felőli bejárata fölött olvasható feliratnak a tartalmán, amely szerint „minden magával meghasonuló nemzetre pusztulás vár”.

A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap 2024 támogatásával valósult meg.

Támogatóink

Don`t copy text!