Mária Ludovika koronázását (1808) ábrázoló céltábla a Pozsonyi Városi Múzeum gyűjteményében

Műtárgylesen
2018 12 30.

A pozsonyi koronázásokhoz kapcsolódó képzőművészeti alkotások egyik különleges fajtáját képezik a fára festett céltáblák, a helyi lövészegyesület működésének értékes dokumentumai. A honvédelmet erősítő lövészek a 16. és a 17. században aktívan bekapcsolódtak a város védelmébe, és a 18. század eleji Habsburg-ellenes felkelésekben is fontos szerepet játszottak. Mária Terézia idején a lövészetet korszerűsítették, a lövészek önkéntes egyenruhás alakulatként részt vettek a polgári testületek megalakításában, amelyek elsődleges, védelmi funkciójuk mellett reprezentációs feladatokat is elláttak.

A lövészegyesület lépviselői kötelesek voltak közreműködni a város jelentős állami és egyházi eseményein. Az egyéb polgári egységekkel együtt díszsorfalat álltak az uralkodók és az ország egyéb méltóságainak fogadásakor, például amikor ezek az országgyűlés üléseire érkeztek.

05

Forrás: Pozsony Városi Múzeum, fotó: Ľudmila Mišurová 

Különösen fontos feladatuk volt az impozáns koronázási ceremóniák során, amelyekhez ünnepélyes külsőségeket biztosítottak. A nagyszabású lakomákat több napig is eltartó lövészverseny követte. Az uralkodó vagy felesége koronázásához kapcsolódó ún. királyi vagy császári lövészverseny kiemelkedő esemény volt a lövészek életében. Megrendezéséhez szükség volt az uralkodó beleegyezésére. Az esemény értékes emlékei a megkoronázott királyt vagy királynét ábrázoló céltáblák.

03

 Wolf, Johann Nepomuk Höchle: Mária Ludovika megkoronása, Pozsonyi Városi Múzeum, forrás: webumenia.sk

A Pozsonyi Városi Múzeum gyűjteményeiben számos festett céltábla található, de ezeknek csak kis része kapcsolódik a koronázásokhoz. Különösen figyelemre méltó a Habsburg–Estei Mária Ludovika magyar királyné (* Monza, 1787. december 14., – † Verona, 1816. április 7.) koronázását ábrázoló darab. A modenai hercegnő, Mária Terézia unokája, Estei Mária Beatrix és Habsburg–Lotaringiai Ferdinánd Károly Antal főherceg, Lombardia főkormányzója legfiatalabb lánya 1808-ban lett unokatestvére, I. Ferenc császár és király (1768–1835) harmadik felesége. Még ebben az évben magyar királynévá koronázták Pozsonyban. Az 1808. szeptember 7-én tartott ceremóniáról a Pressburger Zeitung két nappal későbbi száma számolt be. A lapból többek között azt is megtudhatjuk, hogy az ünnepség során Pozsonyban koncertezett az Antonio Salieri udvari zeneszerző (1750–1825) vezette császári és királyi udvari zenekar.

02

Mária Ludovika portréja, Pozsonyi Városi Galária, forrás: webumenia.sk

A kerek céltábla közepén a koronázási templom, a Szent Márton-dóm enteriőrje látható a ma már nem létező angyalszobros barokk oltárral, háttérben a Szent Mártont és a koldust ábrázoló monumentális Donner-féle szoborcsoport egy részével. Az oltár előtti, piros szőnyeggel leterített pódiumon a fehérbe öltözött Mária Ludovika térdel piros párnán. Az esztergomi érsek királyi koronát helyez a fejére, a jobbján álló nemes pedig az országalmát nyújtja neki. Jobboldalt egyházi méltóságok ülnek. A központi jelenet körül krémszínű alapon nagy méretű fekete felirat olvasható, a felső részen Seht Schützen eure Königin mit Ungarns heiliger Krone gebt Ihr nur eure Herzen hin. die wünchst Sie sich zum Lohne (tekintsetek, lövészek, a magyar Szent Koronát viselő királynétokra, adjátok neki szívetek, amelyet jutalomként kíván), alul pedig K.Krönungs Freyschissen d. 7. 1808. (királyi szabad lövészet, 1808. szeptember 7.).

01

Forrás: Pozsonyi Városi Múzeum, fotó: Ľudmila Mišurová 

Az ismeretlen, iskolázott művész valószínűleg a korabeli grafikákból merített.

A céltáblát a városi lőtéren a koronázást követő kora esti órákban tartott ünnepélyes „koronázási lövészversenyen” használták az egyesület tagjai. Jól látható, hogy az elpattanó lövések számos nyomot hagytak rajta.

A céltábla megtekinthető a Várostörténeti Múzeum hosszú távú kiállításán, az Óvárosháza pozsonyi koronázásoknak szentelt termében.

Zuzana Francová

Fordította: Böszörményi Péter

Támogatóink

Don`t copy text!