2023. június 15-én nyitottuk meg a Vigadó előtt 3 nyelvű „Promenade – Sétatér – Hviezdko” című pop up kiállításunkat.

Hírek
2023 06 27.

A kiállításmegnyitó Venyercsan Pál a pozsonyi Liszt Intézet igazgatója üdvözölte vendégeket, majd át adta a szót Peter Janovičeknek a kiállítás társkurátorának.

Ifj. Papp Sándor, Peter Janoviček, Bolemant Éva

A megnyitón elhangzott beszédet itt közöljük:

„Tisztelt hölgyeim, uraim, kedves jelenlévők!

Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a saját és a „Promenade – Sétatér – Hviezdko” című pop-up tabló-kiállítást megálmodó kollégáim nevében. A kiállítás a 9. Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét keretében a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás és a pozsonyi Liszt Intézet jóvoltából valósul meg.

A Pozsony belvárosában megnyíló kültéri tabló-kiállításunk e történelmi jelentőségű tér múltját idézi. A háromnyelvű – német-magyar-szlovák kiállítás – e tér többnemzetiségű és többnyelvű történetét mutatja be, annak a térnek a történetét, amelyen szó szerint végig vonult a történelem. Az elnevezését illetően a múltban németül Promenade-nak, magyarul Sétatérnek vagy Kossuth Lajos térnek, ma pedig szlovákul Hviezdoslavovo námestie-ként ismerjük, illetve egyszerűen csak Hviezdko-nak hívjuk. Ez a nyelvi sokszínűség ihlette kiállításunk elnevezését is.

A tér, ahol most állunk, nemcsak a helyi, de a közép-európai történelem kontextusában is nagy jelentőséggel bír. Megélte a politikai rendszerek váltakozását, és ma Pozsony kulturális és turisztikai központjaként is kiemelkedő szerepet tölt be.

A kiállítás tablóin jelentős történelmi eseményeket és tényeket jelenítettünk meg. Megismerhetjük a bécsi villamos történetét, amely a múlt században ezen a szakaszon haladott át, és híres pozsonyi / pressburgi legendává vált. 1914-ben helyezték üzembe, és habár Pozsony és Bécs között már nagyon régen nem közlekedik, a mai napig nem merült feledésbe.

A Hviezdoslav tér egyik jellegzetes eleme a Carlton szálló lenyűgöző épülete. A legrégibb, de ma is működő pozsonyi szálloda a 18. században épült, történetéről többet megtudhatunk a kiállításon.

A szobrok vándorlása egy olyan jelenség, amely Európában talán sehol nem annyira jellemző, mint éppen itt, Pozsonyban. A kiállítás tablóin a téren elhelyezkedő szobrok vándorlásáról, sorsáról is olvashatunk.

Mindezek mellet nem feledkeztünk meg a történelmi SNSZ épületről sem, amely a korábbi, 1776-ban épült városi (ún. Csáky) színház helyén áll. A régi épületet több mint 100 éves működése után leromlott állapota miatt a város lebontotta, és helyette, 1884 és 1886 között, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei aljpán, megépítette a jelenlegi neoreneszánsz épületet.

Kiállításunk következő témája a korabeli pozsonyi fotóműtermek. A kiállítási tablókról azt is megtudhatjuk, hol készítették fotóikat a régi Pozsonyijak, és milyen fotóműtermek működtek a téren.

A tablókon továbbá felelevenednek a téren zajlott legjelentősebb történelmi események és fordulatok, illetve a régi képeslapokon és térképeken követhetünk a tér időbeli átalakulását. A Hviezdko-térhez szorosan kapcsolódik például a legendás pozsonyi kifli története is, ugyanis itt működött a Scheuermann/Lauda pékség, ahol a pozsonyi kiflit – a pozsonyijak kedvenc péksüteményét készítették. Ez volt a városban az első hely, ahol pozsonyi kiflit lehetett vásárolni.

Zárszóként szeretnék köszönetet mondani a Kultminor – Nemzeti Kisebbségek Kultúráját Támogató Alap 2023 anyagi támogatásáért, melynek köszönhetően a kiállítás a Kultúrák közötti párbeszéd és megértés támogatása című program keretében megszülethetett. Köszönjük!

Ezennel engedjék meg, hogy a kiállítást hivatalosan megnyissam abban a reményben, hogy a következő két hét folyamán minél több látogatnak nyújt betekintést e tér történelmi múltjába.

És most szeretettel meghívom Önöket egy kis sétára, amely során közösen megtekinthetjük az kiállítás tablóit. Fedezzük fel a pezsgő és életvidám Hviezdoslav teret, induljunk el együtt egy történelmi utazásra és ismerjük meg a régi soknemzetiségű Pozsony központjának történelmi és kulturális örökségét!

Köszönöm a megtisztelő figyelemet.”

Pozsonyi Kifli

Foto: Daniela Bičanovská.

Támogatóink

Don`t copy text!